
BaBarátkozó
feltöltődés az anyukáknak, játék a babáknak
A baba barátkozó játszó csoport egy olyan közösségi program, amelyet kifejezetten a babák, bölcsődéskorú ( 6 hét 3 év) gyermekek számára alakítottam ki.
BaBarátkozó
Célom, hogy támogassam a gyerekek szociális, érzelmi és kognitív fejlődését, miközben lehetőséget biztosítok a szülők vagy gondozók számára is, hogy kapcsolatba lépjenek másokkal.
A babák ugyan nem feltétlenül kezdenek el aktívan “barátkozni” a hagyományos értelemben, de a szociális interakciók, mint például a közös játék, az együtt mozgás és a szülők közötti beszélgetések alapot adnak a későbbi társas kapcsolatoknak. A babák így megtanulják, hogy hogyan viselkedjenek mások jelenlétében, hogyan reagáljanak, ha valaki más eszközt használ, és hogyan kezdjenek el osztozkodni.
Egy olyan környezetet hoztam létre, ahol a gyerekek biztonságos, barátságos és támogató módon ismerkedhetnek meg a közösségi interakciók alapjaival. Felfedezhetnek, játszhatnak. A különböző textúrájú játékaink, színek és hangok segítik az érzékszervi fejlődést.
A csoport kis létszámban működnek ( max. 8 fő), hogy biztosítani tudjam minden gyermek és szülő számára a megfelelő figyelmet és lehetőséget a részvételre. Fontos számomra, hogy ne legyen túl zsúfolt, és minden gyermeknek elegendő mozgás- és társas élmény jusson.
Nemcsak a gyerekekre, hanem a szülőkre is figyelek. Itt lehetőséged nyílik arra, hogy a beszélgess másokkal, tapasztalatokat cserélj, és akár barátságot köss másokkal.

Mit hozz magaddal?
Igény szerint saját kis pléd, textilpelus a baba alá, játék, innivaló, pelenka, tápszer a babának (amire szüksége lehet).
( kis takarók, játékok, víz forraló, cumisüveg melegítő váltó ruha van a stúdióban is, ha szükség lenne rá!)
Kávét, teát, nassolni valót biztosítok számotokra.
Hogyan tudsz jelentkezni?
A játszó csoportba mindig előre be kell jelentkezned az időpontfoglaló rendszeren keresztül. Ha elakadnál nyugodtan keress privát üzenetben vagy telefonon. Ez nagyon fontos, hisz, ha bármi történik innen tudom ki szeretne jönni órára, kivel kell kommunikálnom.
Mennyibe kerül egy alkalom? Hogyan tudok fizetni?
2500 Ft/alkalom, 5 alkalmas bérlet 11.500Ft (3 hónapig érvényes)
Megérkezéskor készpénzzel tudsz fizetni vagy előre egyeztetés esetén utalhatod is az összeget a megbeszéltek szerinti számlaszámra, erről érdeklődj nálam.
Hogyan jutsz el hozzánk?
9400 Sopron Erzsébet utca 1. Lakshmi Jóga
A stúdió az 1.emeleten van, így pár lépcsőfokon túl kell jutnod. Ha megteheted, akkor hordozókendővel gyertek, de ha nem akkor sincs baj a babakocsikat be tudod hozni a lépcsőházba, kérj nyugodtan segítséget tőlem, segítek felhozni. Nagyobb gyerekek esetén a járművek a lépcsőházba behozhatók.
Mikor van a BaBarátkozó ?
Minden kedden és csütörtökön 09:00-12:00.
Ebben az időintervallumban bármikor érkezhetsz, a részvétel nincs pontos időponthoz kötve.
